Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Feljegyzés 023

Vissza a FELJEGYZÉSEK listájához

 

2011.09.09. óta dolgozom házi segítségnyújtás területén a „Segítő Szív”- alkalmazásában.

Ezt a munkát nagyon szeretem, hisz 9 gondozottam van és kivétel nélkül mind a 9 idős ember sorsát a szívemen viselem. Na és persze azt sem lehet elfelejteni, hogy jók a vezetők és a kolléganők is, hisz ahhoz, hogy jól dolgozzunk a munkahelyi biztonság és összetartás is szükséges, és a mi főnökeink és munkatársak ezért mindent megtesznek. Úgy gondolom, hogy ezt a gondozottak is érzik, hisz lássák rajtam, hogy minden rendben van és az ő feléjük nyújtott segítség és kedvesség őket is megnyugtatja. Szeretettel várnak minden nap. 

Vannak olyanok, akik nagyon betegek, rájuk nagyon sok figyelmet kell fordítani, vannak, akik nehezen mozognak (mozgáskorlátozottak) ők is nagyon igénylik a segítséget, és vannak olyanok is, akik a segítség mellett a beszélgetés még jobban, hisz nincs kivel beszélgetniük, és én vagyok az, akinek elmondják minden örömüket és bánatukat és elmesélik a régi idők történeteit. És én szívesen meghallgatom őket, hisz sok esetben nagyon tanulságos történeteket lehet tőlük hallani. Nekik pedig jó, hogy elmesélik valakinek. Még a családi dolgokat is, és ez arra utal, hogy ők is megbíznak bennem 100%-ig. Hisz ez a munka a bizalmon alapul. 

Vannak olyan gondozottak, akiknek az állapotuk sokat javult mióta gondozás alatt állnak, hisz a magány érzetük enyhült, mert minden nap várnak és ez segít nekik a magány oldásában. Jobb kedvűek, kiegyensúlyozottabbak. Igaz vannak olyanok is, akiknek az állapota sokat romlott, pl: műtéteken estek át. Ők a mozgásukban korlátozottabbak lettek és sok segítséget igényelnek és nagy odafigyelést. Úgy hogy én úgy gondolom és érzem, hogy igen is szükség van a mi munkánkra, hisz sok idős ember napjait megkönnyítjük ez által.

Vissza a FELJEGYZÉSEK listájához